PLLANATOK NAPJAINKBÓL...!

Ha csak egy apró örömet szerzel, érzed, hogy máris több vagy ezzel. Mert másnak egy világot jelenthet; lehet új cél, egy másik kezdet. Ha adni tudsz, ne tétovázz sokat, így válthatsz valóra boldog álmokat..!

"JIMMY " még ma is "KIRÁLY"...!



Zámbó Jimmy - polgári nevén Zámbó Imre - énekes, zeneszerző és szövegíró 1958-ban született. A Magyar könnyűzenei lexikon és a Képes pop-rock enciklopédia életrajzi összefoglalója szerint a Magyar Rádió Gyermekkórusában tűnt fel először. 1982-től négy éven át szórakozóhelyeken dolgozott az Egyesült Államokban. A hazai poppalettán 1987-ben tűnt fel a Füstös éjszaka blues című dallal. Egy évvel később a Valahol bús dal szól című felvétellel részt vett az Interpop fesztiválon.

Az első kiugró magyarországi sikert a Filmslágerek magyarul című album jelentette számára. 1992-ben Az év legjobb lemeze díj, 1993-ban Az év énekese, és Az év albuma díj tulajdonosa lett. Az eMeRTon-díjban 1994-ben részesült. Az év legjobb lemeze díját 1995-ben ismét megkapta, valamint az Artisjus, a magyar szerzői jogvédő szervezet Huszka Jenő-díjával tüntették ki. Kétszer nyerte el az Arany Zsiráf-díjat.

Nagy sikerű albumai sorában látott napvilágot a Csak egy vallomás, a Jimmy II., a Jimmy III., a Jimmy IV., Szeress, hogy szerethessenek, Mit akarsz a boldogságtól? A Karácsony Jimmyvel című lemeze - a Mahasz sikerlistája szerint - több hete listavezető.


(Forrás: MTI)

Sajnos elment régen, de Őt nem pótolhatja senki. Gyönyörű hangja és dalai igazán szívből szóltak. Ezt a hangot nem lehet utánozni. Sajnos nehezen jutott fel a csúcsra, ki tudja, hogy miért?! De feljutott és még ma, a halála után 5 évvel is ott van, azon a láthatatlan királyi trónon. Miért nem játsszák dalait, illetve. csak nagyon ritkán.

"JIMMY SOHA NEM FELEJTÜNK...! TE maradsz ÖRÖKKÉ A KIRÁLY"...!

Kérlek benneteket Segítsetek, gyűjteni JIMMY számait ...! Nagyon kérek minden Kedves Barátomat, ha tud, segítsen,olyan számainak fellelésében amelyik még nem található itt az oldalon...!. Szenvedéllyel gyűjtőm minden olyan anyagot róla, amellyel az oldalt mindnél emeltebb színvonalra tudom emlékként emelni, Zámbó Jimmy-nek, akit méltán nevezhetünk nem csak az ország, de a világ legtehetségesebb énekesének, kb. 10 évig kellett küzdenie azért, hogy a nagyközönség előtt felléphessen.

Tehetségtelen, de az ország sláger listáit uraló dúsgazdag "........... zenészek", rejtegetni próbálták nagyon hosszú ideig, de miután Amerikában arany lemezes előadóművész lett, a hátráltatások ellenére lassacskán felfelé kezdett ívelni a pályája.

Igazi áldozata volt ennek a korrupt országnak, rengeteget szenvedett....! Nem csak a hangja volt egyedülállóan csodálatos, ő volt az egyetlen, akinek dalaiból valódi érzelem sugárzott. Igazi hazafi volt és maradt, annak ellenére, hogy külföldön nagyon hamar "világ - hírre tett volna szert"....! De "Ő" Magyarnak vallotta magát, itt akart sikert elérni, nekünk akart elsősorban örömet szerezni dalaival. Nem a "gyors meggazdagodás", hanem érzelmek motiválták. Amit akart, "rendkívül nehezen" de elérte.....!


"Király lett, mert királynak született"....! Dalait csak elvétve lehetett hallani a rádióban, tévében, mert folyamatosan próbálták hátráltatni a karrierét. Ennek ellenére ő adta el a legtöbb lemezt, mert a minőséget nem kell reklámozni.Igazi egyéniség volt, nem csak a hangja, de a megjelenése is királyi volt. Rengeteget adományozott, de nem verte nagydobra mert szívből adta. Mások sem tették mert nem akarták a népszerűségét növelni. Mi, akik szerettük öt, emlékét örökre megőrizzük a szívünkben. Hozzá hasonló tehetség soha nem volt, és nem is lesz. Halála igazi dráma volt. Korán eltávozott közülünk, "csak a jók mennek el"....!


Zámbó Jimmy : Álmodj király...!

Annyi mindent elvesztettél már, míg rád virradt a nap, mikor győzni tudtál. Úgy indultál őszintén, tisztán, de hosszú volt az út, s talán túl sok a sár. Csillag voltál azt mondják, és nem vigyáztunk rád. Egy lélegzetnyi boldogság ennyi voltál, ez volt az élet! Játszottál és játszottak veled. Sok gyöngyként pergő szó, hamis bók hová lett?! Lásd, önmagad is elveszítetted, még azt is feletted, hogy szerettél, s szerettek. Ránk nézel egy fényképről a szemed titkot rejt, egy titkot melyet többé már nem sejthet meg, nem, fejt meg senki...
Álmodj király,
ahogy a mesében oly békén.
Álmodj király,
az is álom volt, hogy éltél.
Nekünk is álom vagy ma már.
Álmodj hát!
Álmodj hát!

Álmodj király,
ahogy a mesében oly békén.
Álmodj királylány, az is álom volt, hogy éltél.
Álmodj király,
ahogy a mesében oly békén.
Álmodj király,
az is álom volt, hogy éltél.
Nekünk is álom vagy ma már....!


Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!

Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

4. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

5. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

6. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Magyar Bichon Állatvédő Egyesület (Bichon Rescue Hungary)

► Kérjük ajánlja fel adója 1 %-át a Fajtamentés mentettkéinek javára. Adományával Ön is részt vállal a további mentésekben, esélyt adva a többi segítségre szorulónak. Adószámunk: 18869224-1-03

bichon-fajtamentes.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. Gyöngyhimnusz

► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok

gyongymosoly.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

13. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

14. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

15. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

16. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300

► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300

hulladekudvarbudapest.hupont.hu

17. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

18. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

19. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

20. Sziasztok! Ez itt a winx szuper oldala!

► Szuper oldal a winx-ről

winx-lanyok.hupont.hu

21. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

22. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

23. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

24. tuti receptek

► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt

konyvesrecepteket.hupont.hu

25. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

26. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

27. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

28. A mi oldalunk..:D Anita&Vanda. Bocigirl ×_× Wáá

► A másik bocigirl oldalunk: www.bocigirl.5mp.eu !KATT!

bocygyrl.hupont.hu

29. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

30. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

31. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

32. Minden ami Selena!

► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!

imadjukselenat.hupont.hu

33. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

34. Bontókalapács, akkor GÉPEM kft. Törőfej javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártás.

► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.

bontokalapacsjavitas.hupont.hu

35. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

36. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

37. Selena Generation

► Üdvözöllek az én Selena Gomezzel foglalkozó oldalamon! Sok új infó és minden ami róla szól! Remélem tetszeni fog (L) puszi: Berni

selena-source.hupont.hu

38. Foreveryoung.:]

► Mert ha One Direction-rajongó vagy,akkor ezt olvasnod kell.^^ <3 ~Everyone has a dream...My dream is that this story is come true.And if you can dream it, then this is for you~

foreveryoung.hupont.hu

39. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

40. Kertész Emma alkotásai

► Mind az mit teremtek, röpke pillanatnyi bensőm villanása, az élet írt érzelmi-hangulati alkotása.

emmaversek.hupont.hu

41. Lili Kata Nóra

► Nem adjuk fel!!!

likano.hupont.hu

42. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

43. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

44. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

45. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

46. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

47. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala

► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"

madarpokok.hupont.hu

48. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

49. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

50. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub

► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.

magyarvandor.hupont.hu

51. ♥Twilight°New Moon°Eclipse°Breaking Dawn - minden, ami Twilight!♥

► Ez a honlap a Twilight sagával, valamint az abból készült filmekkel (és ezeknek szereplőivel) foglalkozik. Van benne néhány nem Twilightos menüpont is! Remélem, tetszik! Nézz vissza később is!♥

thetwilightsagaa.hupont.hu

52. www.ismertetok.hupont.hu

► ez az oldi a legjobb lovas oldal, itt mindent megtalálsz amit keresel!!!!!!!!!!!!!!

ismertetok.hupont.hu

53. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

54. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

55. Vivamus stulti dicuntur desiderare quod kimondanak sapientes paenitere quod

► Nagyon nem akarok mondani semmit, majd meglátod mi van itt és vagy tetszik vagy nem!;)

helianthus.hupont.hu

56. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

57. Égi Vándor

► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.

egivandor.hupont.hu

58. ESZTA-TOOLS KFT TISZAVASVÁRI BARKÁCSÁRUHÁZ, GÉPKÖLCSÖNZÉS

► GÉPKÖLCSÖNZÉS, SZERSZÁMOK, MUNKARUHA, CSAVAROK,FISKARS TERMÉKEK, ELEKTROMOS-KAPUNYITÓK, NORMSTHAL-GARÁZSKAPU

tiszavasvaribarkacsbolt.hupont.hu

59. GAP & SHOCK

► FESTÉSZET, MŰVÉSZET, MŰFORDÍTÁS, VERS, IDEGEN NYELVEK

cultureshock.hupont.hu

60. Mozgássérültek Jász - Nagykun - Szolnok megyei egyesülete

► koordinátor oldal

hardboxer.hupont.hu

61. Yves Webshop

► --------LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBBAN!!! --------GARDRÓB KISÖPRÉS!!! -----------LEÁRAZÁS, KIÁRUSÍTÁS, AKCIÓ, Női, Gyermek, Férfi, Nagymama RuháK, Kiegészítők, Lakberendezés, Műszaki cikkek, Irodaszerek, Könyvek, Nyelvkönyvek, Photo album, Újság, DVD lemez

yveswebshop.hupont.hu

62. Székesfehérvári Judo Sport Club

► Köszöntünk mindenkit a Székesfehérvári J.Sc. honlapján.

fehervarijudo.hupont.hu

63. Vágyak ...életek!!

► Tudni kell ....Életünk csak átjáró ...egy más világba..

vagy.hupont.hu

64. FOREVER YOUNG

► Evezz,evezz az élet tengerén,csak ki ne köss a bánat szigetén! Legyen erőd tovább evezni,s a boldogság szigetén kikötni!

hannaoldala.hupont.hu

65. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

66. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

67. JÉZUS A KIRÁLY

► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."

jezusakiraly.hupont.hu

68. Izabella képei

► Csillogó képek,képeslapok,versek,idézetes képek,sorelválasztók,png képek,,reggeli ,esti köszöntések,névnapi,születésnapi köszöntés és még sok minden

izibizi.hupont.hu

69. H2o egy vízcsepp elég! 3.évad

► Ez az egész a sellők-ről szól vagy is a h2o egy vízcsepp elég remélem tetszeni fog!!!!Szabályok: Ne lopj!!! ÉREZD JÓL MAGAD!!:) TAKÁCS NIKOLAS A LEGJOBB BOCS MUSZÁJ VOLT IDE IRNI!!! B.U.É.K. Mindenkinek!!!:) Frissités 2011-ben is! Bye: Mariann

selloklub.hupont.hu

70. ♥♥Zene sztárok és minden Más♥♥

► $Szereted a sztárokat állatokat és a zenét?! Itt aztán találhatsz kedvedre való dolgokat!$ Minden hónapban új sztárok állatok és Újévre egy köszöntő!

sztarok-zene-allatok.hupont.hu

71. Borsányi Andrea haj -és fejbőranalitikus szakértő.

► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajhullás,korpásodás,fejbőrviszketés,zsírosodás nem mindennapi titkait.

hajaborsa.hupont.hu

72. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

73. Metin2 - Mindenben segítek.

► Metin2 segítség

metin-helpsite.hupont.hu

74. MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ - MIKROSÜTŐ - MIKRO BONTÓ !!

► Mikrohullámú sütők működőképes, használható bontott alkatrészeinek forgalmazásával és értékesítésével segítjük kollégák, szakemberek vagy vállalkozó kedvű amatőrök munkáját.

mikrosutobonto.hupont.hu

75. Használtautó - Autókereskedés - Eladás - Felvásárlás

► Információ autó eladással kapcsolatban! Használtautó kerekedés - Autó felvásárlás azonnal!

weboldal-most.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 36
Tegnapi: 5
Heti: 76
Havi: 130
Össz.: 208 847

Látogatottság növelés
Oldal: JIMMY még ma is KIRÁLY...!
PLLANATOK NAPJAINKBÓL...! - © 2008 - 2026 - joskaba.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »